SZENTPÉTERSZEG

október 2016 hónap bejegyzései

kepkivagas

HATÁRTALANUL! Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek
HAT-16-01-009

„HATÁRTALAN ÖRÖMMEL KÁRPÁTALJÁRA”

A Fekete Borbála Általános Iskola hetedikes tanulói október elején feledhetetlen tanulmányi kirándulást tettek, egy szomszédos ország magyarok lakta vidékére: Kárpátaljára.
A szentpéterszegi székhely intézményből, illetve az esztári Irinyi Károly Általános Iskola és AMI tagintézményből október 5-8. között a Határtalanul! program keretében 25 tanuló és 3 pedagógus utazhatott az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 691 000 forintos pályázati támogatásával.
Beregsuránynál léptük át a magyar-ukrán határt és szállásunkat a beregszászi Kálvin János Református Szakkollégiumban foglaltuk el. Még aznap Munkácsra utaztunk, ahol először a vár történetét, Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc történelmi tetteit ismerhettük meg. A városközpontban az említett fejedelem és Munkácsy Mihály emlékeit kerestük. Este csodálatos látványt nyújtott a beregszászi városközpont, ahol a város történelmi, kulturális nevezetességeit, köztük az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházat tekintettük meg.
Másnap a beregszászi 4. sz. Kossuth Lajos Középiskola kortárscsoportjával ünnepi műsor keretében az aradi vértanúkra emlékeztünk, majd az iskola bejáratánál Kossuth Lajos szobrát koszorúztuk meg.
Délután a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tettünk látogatást, ahol az Északkeleti-Kárpátok természetföldrajzával ismerkedtek tanulóink, alaposan előkészítve a másnapi gyalogtúrát.
A harmadik nap első állomása a szolyvai katonatemető volt. Itt a világháborúban elesett magyar hősök tiszteletére létrehozott emlékparkban róttuk le kegyeletünket. Óriási élmény volt a gyerekek számára a Vereckei-hágó és az emlékmű, ahol a honfoglalás meghatározó helyszínére történő felérkezés után csodálatos tájkép tárult elénk a borús idő ellenére. Következett egy természeti csoda, a 14 méter magas Sipot-vízesés Fülöpfalvánál, ahol a sok-sok látnivaló mellett kőzet- és növényfelismerést, magasság- és távolságbecslést végeztek tanulóink.
Az utolsó napon újra egy hosszabb utazást téve a Tisza felső folyását követve megragadó látványt nyújtott a párából kibontakozó huszti várrom, hasonlóan, mint a huszti-kapuból előretörő és hegyi folyóból alföldi folyóvá szelídülő Tisza. Visken a XIV. századi gyönyörű, fakazettás mennyezetű református erődtemplom megtekintése után a templomkertben a gyerekek írásos tesztfeladatot oldottak meg a vallástörténeti és néprajzi ismeretek összefoglalásaként. Az autentikus népi építészet jellegzetes jegyeit hordozó viski tájház előtt videóra rögzítettük az előkészítő órán tanult egyik kárpátaljai népdal eléneklését.
Hazaindulásunk előtt nehéz volt otthagyni azt a helyet, azt a környéket, amelyet négy nap alatt nagyon megszerettünk. Szintén nehéz volt elbúcsúzni kedves beregszászi barátunktól, aki igazi kárpátaljai magyarként nagy szeretettel beszélt szülőföldjéről. Igaznak bizonyult az a mottó: „Vendégként érkeztünk, barátként búcsúztunk”.
A hazafelé tartó úton felidéztük a legemlékezetesebb élményeket és arról is beszélgettünk, hogy jó volt meglátni hogyan élik mindennapijaikat az anyaországtól elszakított kárpátaljai magyarok.

       

Kiemelt

Jelenleg nincs fontos információ.

Csengetési rend
előjel. 7:45
1. óra 8:00 - 8:45
2. óra 8:55 - 9:40
3. óra 10:00 - 10:45
4. óra 10:55 - 11:40
5. óra 11:50 - 12:35
alsó felső
ebéd 12:45 - 13:15 6. óra 12:45 - 13:30

fogl.,
szakk.

13:15 - 14:00 ebéd 13:30 - 14:00
7. óra 14:00 - 14:45 tan. szoba
14:00 -16:00
8. óra 14:55 - 15:40
ügyel. 15:40 - 16:00

ügyelet
16:00 - 16:30

Közösség

Add a Startlaphoz

Magyar Honlap Linkek

Pályázatok




TÁMOP-3.1.3-11/2-2012-0032


TÁMOP-3.1.4. C-14-2015-0168

TIOP-1.1.1-07/1-2008-0473
„Az élethosszig tartó tanulás kulcskompetenciáinak fejlesztéséhez szükséges, egyenlő hozzáférést biztosító IKT infrastruktúra megteremtése”

TIOP-1.1.1-12/1-2012-0001
Intézményi informatikai infrastruktúra fejlesztés a közoktatásban


TÁMOP-6.1.2.A-14/1
„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”

Impresszum
Fenntartónk:

Klebelsberg Központ

Elnök: dr. Solti Péter
Webcím: www.kk.gov.hu

Berettyóújfalui Tankerületi Központ

Tankerületi igazgató:
Kapornai Judit

A tárhelyet biztosítja a:
Közlemény

Az oldal valós megjelenéséhez szükséges betűtípus:
Century Gothic.
Amennyiben nem rendelkezik ezzel a betűkészlettel, innen le tudja tölteni:
Century Gothic letöltése


Az oldal valós megjelenéséhez szükséges program:
Adobe Flash.
Amennyiben nem rendelkezik ezzel a programmal, innen le tudja tölteni: